Elkészítés:

  1. A savanyú káposztát hideg vízben átmossuk. A káposztalevelekről levágjuk a vastagabb ereket. A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk és apróra vágjuk, a szalonnát kis kockákra daraboljuk.
  2. A szalonnát nagy lábosba zsírjára pirítjuk, a pörcöt a darált húshoz adjuk, a hagyma egyik felét a zsírban megpirítjuk a másik felét a darált húshoz adjuk.
  3. A lábost lehúzzuk a tűzről és meghintjük a hagymát 1 kávéskanál pirospaprikával, ráöntünk 1 dl vizet, és összekeverjük a savanyú káposzta felével.
  4. A darált húshoz adjuk a fokhagymát, a rizst, a tojást, 1 kávéskanál pirospaprikát, köménymagot, majoránnát, és ízlés szerint sóval, borssal fűszerezzük. A masszát arányosan elosztva kis gombócokká kerekítjük, a káposztalevelekre rakjuk. A hosszanti széleket a húsra hajtjuk, majd alulról feltekerjük a leveleket. A lábosba tesszük a káposztára. Rászórjuk a maradék savanyú káposztát, és fedő alatt, 200 fokon, puhára főzzük (kb.60 perc). Közben többször megrázzuk a lábost, keverni nem szabad!
  5. A töltelékeket óvatosan kiszedjük, és berántjuk a káposztát. Ehhez az olajat felforrósítjuk, megpirítjuk benne a lisztet. Felöntjük 2 dl hideg vízzel, csomómentesre elkeverjük, a káposztához adjuk, és 10 percig forraljuk. A töltelékeket a tetejére tesszük, és tejföllel kínáljuk.

Hozzávalók:

• 80 dkg savanyú káposzta
• 8 savanyított káposztalevél
• 2 fej hagyma
• 1 gerezd fokhagyma
• 5 dkg füstölt szalonna
• 40 dkg darált sertéshús
• 2 kávéskanál édesnemes piros paprika
• 8 dkg rizs
• 1 tojás
• 1 csipet őrölt köménymag
• 1 mokkáskanál szárított majoranna
• 2 evőkanál étolaj
• 2 evőkanál liszt
• 2 dl tejföl

OSZD MEG!

leave a comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *